Széchenyi Nap - 2010.09.21.
Széchenyi nap a SZISZI-ben
2010. Szeptember 21-én ragyogó napsütésben került sor a Széchenyi napi ünnepség megrendezésére a SZISZI-ben. A műsorban résztvevő diákok színvonalas megemlékezés keretében idézték fel iskolánk névadójának életét, munkásságát. A Széchenyi szobor koszorúzását követően elhangzottak a „Legnagyobb magyar” bölcs gondolatai, rendkívül sokrétű tevékenységének főbb állomásai. Ezután két hazaszeretetről szóló dal csendült fel gitárkísérettel, melyek minden hallgatóra nagy hatást gyakoroltak.
Csirmaz István igazgató úr méltatta Széchenyi tetteit és követendő példaként állította őt a mai ifjúság elé. Arra buzdította a tanulókat, hogy használják ki a diákévek adta lehetőségeket. Tehetségüket, tudásukat, szakértelmüket fordítsák a mai Magyarország javára.
Ezután sok tanulmányi- és sportverseny megrendezésére került sor az iskolában és a sportudvaron, melyeket nagy érdeklődés kísért. A versenyek eredményéről az iskolarádión és a faliújságon keresztül értesülhetnek az érdeklődők. A győztesek jutalmukat az október 23-i ünnepségen vehetik át.








