Széchényis farsang - 2010.02.21.
Hagyományosnak mondható a Széchenyi István Szakképző Iskolában február 18-án megrendezett farsangi vetélkedő ahol a tizedikes osztályok mérték össze tehetségüket, tudásukat, ügyességüket.
Minden évben sor kerül erre a vidám programra, amit már hetekkel korábban elkezdtek szervezni az Iskolai Diákönkormányzat lelkes tagjai.
A bejáratnál színes tabló jelezte az esemény közeledtét és hívta fel az érdeklők figyelmét a zenés, táncos mulatságra.
Az Intézmény tornatermét rendezték be a szervezők, hogy kellőképpen tágas tér álljon rendelkezésre a fellépőknek produkcióik bemutatásához.
A nemes versengés az osztályok szórakoztató műsorával indult, majd intellektuális ügyességi és táncos próbatételek következtek. Volt nyelvtörő-felolvasás, SZISZI Honfoglaló, múmiakészítés WC papírból és újságpapíron táncolás. Hat osztály vett részt a küzdelembe, végül a 10/E, a 10/c, és a 10/A végzett a dobogós helyeken. A többiek sem keseredtek el a végeredmény miatt, hiszen a jó hangulat és remek zene kárpótolt mindenkit.
Újdonságnak számított, hogy a nyertesek oklevélen kívül farsangi fánkot kaptak jutalmul, amit diáktársaik készítettek az iskola konyhájában tanáraik irányításával.
Ez a "télűző" zenés összejövetel mindig a felszínre hozza az ismeretlen tehetségeket. Idén se volt ez másként. Kiderült, hogy vannak ügyes leendő humoristáink és táncosaink.
Csirmaz István igazgatóúr így foglalta össze véleményét a vetélkedőről:
"Fontosnak tartjuk, hogy minden évfolyamnak legyen tanévenként egy nagy bemutatkozó rendezvénye. A 10. évfolyamé a vidám műsoros farsangi délután. Az itt előadott produkciók építkeznek a 9. évfolyamos verébavatói műsorra, s megalapozzák a 11. évfolyamok diáknapi programjait, s a végzős évfolyamok nagy szalagavatói fellépését. Így szeretnénk felkészíteni diákjainkat a felnőtt élet kihívásaira, elvárásaira.E tanévben a Radványiné Fodor Valéria által szervezett farsangi mulatság- a tanulók nagy örömére-nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a délután a részvevők számára örökké felejthetetlenné váljon. Köszönet a szervezésért, a lebonyolításért a tanárnőnek, az osztályfőnököknek, a talpraesett műsörvezetőknek és a szereplést vállaló valamennyi diáknak."
Érdemes volt megszervezni ezt a délutánt, s jövőre is azon leszünk, hogy az idei tapasztalatokra építve még több lehetőséget biztosítsunk a résztvevőknek tehetségük kibontakoztatására.








